1.fejezet 5.rész

*Barbara szemszöge*

Ma reggel úgy keltem fel, hogy rossz előérzetem volt, egy közeli ismerősömmel kapcsolatban. Nem tudom, hogy kivel és hogy mi az, csak van és kész. Nem tudok vele mit csinálni. Annyira rossz. Eléggé gyötör ez az érzés. Már éppen sírni készültem, amikor Louis felhívott. Szinte sírva közölte velem, hogy a nagymamája, akivel nagyon jó volt a kapcsolata, elhunyt. És nem fog suliba jönni.

- Figyelj Lou ! Nagyon sajnálom. Ma reggel óta egy borzalmas érzés van bennem. Fogadd részvétem. Úgy szeretnék segíteni! Ma átmegyek hozzád, ha szeretnéd és lemondom a nyelvtanozást Niall-el.

- Barbi, ne! Ne mondd le! Tudom, hogy megtetszett neked Niall és nem engedem, hogy megtedd! Ja és majd beszélek vele, de most nem fogok ezzel foglalkozni, bocsi! És FAnnának, meg a srácoknak meg persze a tanároknak, ne szólj erről semmit kérlek! Nincs kedvem a tanárok sajnálatát hallgatni majd ha megyek... Ja és, köszi! Igaz barát vagy Anna szerencsés, hogy te vagy a legjobb barátnője.

-De...,Ann aggódni fog érted és természetesen a srácok is. Nem hazudhatok nekik!A legjobb barátnőmnek és a barátaimnak és Niall-nek hazudjak?! Nem hazudhatok nekik. Szerintem eljátszom, hogy rosszul vagyok! Sőt most már biztos, és átmegyek hozzád! A tanulást még nem tudom...majd felhívom Niall-t és megbeszélem vele.

*sóhajt* Na jó...De tudod hol lakok?

- Igen, tudom. És mikor menjek?

*ekkor egy hang megszólal lentről: Készen vagy?! Indulunk!* 

Nem is tudtam, hogy ennyi az idő.

-Nagyon szépen Köszi. Ez tényleg sokat jelent nekem, főleg most. Nem tudom. Amikor tudsz, csak szólj előtte! És van egy kis bökkenő... Az ajtón nem tudsz bejönni, mivel anya nem hiszem hogy örülne neki, hogy ilyenkor vendéget hívok. Szóval van egy létra a teraszom mellett. Azon kéne felmásznod a teraszra és ugy bejönnöd. Azén szobám az utcára néz.

-Oké...De biztos, hogy nem...

*és anya betoppant a szobámba. Ijedten kinyomtam Louis-t és a párnám alá tettem a telefont.*

- Mi a baj? Talán nem akarsz suliba menni? És helyette telefonálsz? Hallottam, hogy beszéltél valakivel, és láttam, hogy a telefonodat a párna alá dugtad.

-Anya, nem kell mindent félre érteni. Nem vagyok jól, és csak felhívtam Fannit, hogy szóljon az osztályfőnöknek. Hányingerem van, ezért nem szeretnék iskolába menni, nehogy elkapja valaki.

- Jó, oké. Akkor ma nem mész, de holnap már igen. Nem hiányozhatsz sokat. Csinálok neked reggelit.

És ezzel lement reggelit csinálni, és szólt apának, hogy menjen nyugodtan, mert ma nem megyek iskolába. Tojásrántottát csinált, és felhozta nekem egy tálcán egy kis teával. Lement. Gyorsan megettem, megittam és felhívtam Lou-t.

-Szia, bocsi, csak anyum bejött és.. mindegy. Csinált reggelit is, azt most ettem meg gyorsan. Szóval tudok menni, mert elhitte, hogy nem vagyok jól, de holnap már kell mennem.

-Szia, oké, csak már kezdtem aggódni, hogy nem maradhatsz otthon, de szerencsémre igen. Ennek örülök. Ahogy tudsz gyere, de ne felejtsd e, hogy anyuék nem örülnének, ha meglátnának, mert ők is kivannak, mint én, tehát a létrán kell feljönnöd. Nagyon közel álltunk hozzá...

- És ha észrevesz valaki? Na jó mindegy, ez az én gondom. Nemsokára megyek. Sietek! Szia!

-Oké, szia!

*letettük*

Én nagyon bírom Louis-t. Szerintem nagyon kedves, és vicces. Én pont az ilyen embereket választom bartának. Nem szeretem, ha valaki túl komoly, és unalmas és a bunkókat sem, de szerintem nincs olyan ember, aki a bunkókat szereti. Mostmár csak ki kéne találnom valamit. Felhívtam anyát a szobámba, egy kicsit beszéltem vele, és leküldtem, hogy aludni szeretnék. Lement, és hagyott nyugodtan "aludni". Körübelül egy órát beszélgettem vele. Átöltöztem a pizsimből, ami így nézett ki:

Ilyen ruhában, azért nem mehetek ki a házból... Ezért, ezt vettem fel helyette:

Nem akartam nagyon kiöltözni, csak úgy felkaptam gyorsan valamit. Louis nem lakik messze, kb. 10-15percre innen (gyalog). A létrára nehezemre esett felmászni, mivel a ház falára volt szerelve, és néha tériszonyom  van, ami most persze előjött. Bekopogtam az ajtón, és Louis felugrott, hogy kinyissa nekem. Amikor beléptem megölelt. Szegény majdnem sírt. Eléggé megviselte őket a nagymamája halála. Nagyon szomorú, de ahogyan látom, örül, hogy itt vagyok. Nem is tudtam, hogy valójában ennyire érzékeny mondjuk nincs olyan ember, akit ez ne érzékenyítene el. Lentről néha.néha hallatszott, hogy sírnak. Megértem őket. Nem tudom, hogy sikerülne Lou gondolatait elvonni a nagymamájának haláláról. Csak beszélgettünk, és beszélgettünk, és az idő csak telt. Elég sokat megtudtunk egymásról, a másik családjáról, életéről. Beszéltünk Fanniról, Niall-ről és a srácokról. Jól éreztük magunkat, de nekem már mennem kellett, hogy anyának ne tűnjön fel, hogy ennyit "alszok".

- Lou, sajnálom, de már mennem kell. Anya észre fogja venni, és soha többé nem bízik meg bennem. Gondolom megérted.

- Hát, én is sajnálom. Ha megadod a számod, este felhívlak. És amúgy jót beszélgettünk. Kár, hogy menned kell.

- Persze! Okés. Szerintem is jót dumáltunk.

*Megölelt, és elköszöntünk*

Nagy nehezen lemásztam a létrán és hazafutottam. 5 perccel később már otthon voltam. Anya nem volt a szobámban. Ez jó jel. Elkezdtem járkálni a szobámban, hogy úgy tűnjön most keltem fel, és öltözök át. Lementem anyához, de ő nem volt sehol. A hűtőn találtam egy üzenetet, amin az volt, hogy boltba ment, és mindjárt jön. Oké, de remélem nem vett észre.

*20 perccel később*

Hallom a kulcs csörgést, ezért lementem. Anya hazajött.

- Szia kislányom. Amíg aludtál felhívott az osztályfőnököd. Mondta, hogy szerinte miért vagy rosszul. Állítólag egyes lett a földrajz dolgozatod.

- Anya, bocsi, hogy nem szóltam. És nem ezért nem mentem, tényleg hányingerem volt. Ha elhiszed, hanem.

-Oké, de máskor szólj. Te tudod, én csak remélni tudom, hogy nem versz át. Én megbízok benned.

Felmentem a szobámba. Felhívtam Louis-t é elmondtam, hogy nem buktam le. Letettük, és ránéztem az órára. Már majdnem vége a tanításnak, ezért írtam Niall-nek egy SMS-t hogy nyugodtan jöhet. Nagyban twitterezek és jött egy SMS Niall-től. Azt írta, hogy ok, nemsokára jön, de még van egy kis dolga előtte, és megköszönte. Nem tudom mi dolga akadt de nincs is hozzá közöm. Lementem anyához, hogy ne ő nyisson neki ajtót amikor jön, mert tuti nem engedné be.

*Csengettek*

 Én anyát leelőzve sprinteltem az ajtóhoz, várva, hogy Niall az, hanem a szomszéd volt az. Kért valamit anyától. 

Ahogy kiment a szomszéd, anyu kérdezte tőlem:

-Csak nem vársz valakit?

- Anya, nem! Csak szerettem volna én ajtót nyitni. Talán baj?!

- Nem dehogy is, csak úgy odarohantál...De mindegy hagyjuk. Elkérted már a leckédet?

-Még nem, de nyugi, majd elkérem, de most éhes vagyok. Csinálhatok magamnak valamit?

-Persze, de takaríts el magad után!

-Okés! Elfogok.

*csengettek*

Én megint rohantam az ajtóhoz, már nagyon remélve, hogy Niall az. De nem ő volt, hanem Anna . Jött érdeklődni, hogy mi van velem, miért nem mentem iskolába. Elmondtam neki, persze a hazugságot. Nagyon rossz volt neki hazudni, de nem tehettem mást. Beszélgettem vele, és anyával. Palacsintát sütöttem, közben reménykedtem, hogy a szőke hercegem, vagyis Niall belép.

*1 órával később*

Kb. 10 palacsinta "maradt", amit szándékosan tettem félre Niall-nek. Azt mondtam, hogy majd én eszem meg később, ezért se anyu, se Anna nem nyúlt hozzá.

*még fél óra múlva*

-Na jó, én egyek tanulni. Te jössz holnap?-kérdezte tőlem Anna.

*megöleltem*

-Még nem tudom, de köszi, hogy átjöttél. Imádlak! Majd reggel hívlak. Udvariasan kikisértem Annt. Kezdtem szomorú lenni, hogy Niall ezt az egészet csak kitalálta, és nem is szeretne vele nyelvtanozni. Már kb. 2 órája itt kéne lennie.

*megszólal a telefonom*

-Haló, Barbarát keresem.

- Haló, igen? én vagyok, de kivel beszélek?

-Az osztályfőnököd vagyok, és hallottam, hogy tanítod Niall-t...és szeretném, hogy tudd, azért nincs ott, mert egy baleset történt vele. Éppen indult hozzád, amikor ment az autójához, egy másik elütötte őt. igazából semmi nagyon súlyos dolog nem történt vele, de műtétre szorult. A lábát kell megműteni, most a kórházban van. A szülei hívtak fel engem, és gondoltam szólok neked.

- Rendben tanárút, nagyon szépen köszönöm, hogy szólt nekem erről. Ha nem lenne gond most leteszem.

-Nem, dehogyis csak nyugodtan. Viszont hallásra!

-Viszhall!

*ezzel letettem* 

Azt hittem összeesek. Louis nagymamája, most meg ez! Mi örténhetne még?! Ez a legrosszabb napom, sőt hetem, vagy nem tudom...Anya látta rajtam, hogy valami baj van. Megkérdezte .Azt mondtam neki, hogy csak akkor mondom el, ha bevisz azonnal a kórházba. Anyu azonnal "engedelmeskedett", és már vettük is a kabátunkat. A kocsiban ültünk, és csak mondtam, és mondtam...hogy mi történt ma. Mindent elmondtam. Azt is, hogy hazudtam neki, és hogy kiszöktem Lou-hoz. Nem akarta elhinni, hogy képes voltam a szemébe hazudni, de egy időután megértett, és nem szólt semmit. Amikor befejeztem a mondandómat bekapcsoltam a rádiót. Niall kedvenc zenéje ment, Coldplay-től a Viva la vida. Én is nagyon szeretem ezt a számot. Amikor vége lett, már parkolóhelyet keresünk. Hamar találtunk egyet, gyorsan kiszálltam, és rohantam a recepcióra. Anya nem győzött utánam jönni.

*10 perccel később*

Megtaláltuk azt a műtőt ahol Niall van, és ezzel együtt a szüleit is. Én és anyu mintha egy vallatáson lennénk, kikérdeztük őket. A végén még össze is barátkoznak egymással. Az jó lenne. Nagyon aggódom Niall miatt, ahogyan a szülei is. Föl-alá járkáltam, és twittereztem, hátha sikerül egy kicsit megnyugodnom. Kávét készültem inni. Kértem anyától pénzt. Kérdeztem, hogy kér-e még valaki, és ha igen ki-milyet, de most senki nem kért rajtam kívül. Tejeskávét vettem, volna, ha az orvos nem most jött volna ki a mütőböl , ahol Niall van. Az orvos azt mondta, hogy minden oké, bár a műtét hosszabb lett, mint tervezték, de sikeres volt. Pár napig még bent lesz megfigyelésen. De aggódtam érte. Szegény. Bárcsak lefújtam volna a tanulást, és akkor nem történ volna ez. Kb.  9 óra van, és még mevárom , hogy felkeljen. Beszélni szeretnék vele. Fel akarom hívni Annát, vagy Lou-t, de félek, Niall nem örülne neki. Annyira, de annyira kirohannék most a világból, a gondok, problémák elől. Ez a mai nap valami borzasztó. Miért velem történik ez?! Nekem ez egy kicsit gyanús. Louis nagymamájának halála, és most meg Niall elütése. Lehet, hogy valaki rosszat akar tenni velünk. És ha ez így van, akkor lehet, hogy a következők a srácok lesznek vagy Fanni, vagy esetleg én. Na akkor már tényleg nem tudom mit csinálnék. Tuti nem bírám tovább. Szólnom kéne nekik, mielőtt mág baj történne. De Louis-nak megígértem, hogy senkinek sem szólok róla, és Niall sem díjazná, ha elmondanám a többieknek. Jobb, ha tőle tudják meg. Istenem...Mit tegyek? Itt vagyok "egyedül", majdnem összeesek, és...senkinek sem mondhatom el. Kérem, segítsen valaki! Nincs egy barát akinek ezt elmondhatnám. Anya meg.. oké tudom, hogy neki bármit elmondhatok,de akkor is ez más. Jobb elmondani egy barátnak, de mégis kinek? A sírás már régóta kerülgetett, és egyszer csak kitört belőlem.

Nem vagyok sírós fajta, de ezt ár nem bírtam. És minden percel később egyre jobban sírtam. Már nem emlékszem többre, mert egyszercsak egy kórházi ágyon keltem fel. Körbenéztem, és megláttam Niall-t a mellettem lévő ágyban. Niall szülei azt mondták, hogy elájultam, és apa hozzátette, hogy azért, mert nem bírtam tovább. Várjunk csak. Apa?! Ő mit keres itt? Eddig még nem vettem észre, hogy itt van. De hiszen ő éjszakás volt. Szóval már reggel van.

UI: Remélem tetszik ez a rész! :)